| A cselekvés alapsztenderdje |
Azt fejezi ki, hogy mi az, ami mindig megtörténik cél és eredmény között. |
| A gondolkodás alapsztenderdje |
Az emberi gondolkodási folyamat menete. |
| A szakmai hozzáértés diktatúrája |
Mindenki, nem a vezető célja miatt, hanem saját jól felfogott érdeke miatt elfogadja, hogy a legjobban működni akkor tudunk, ha egy adott kérdésbe csak az szólhat bele, aki ért hozzá. |
| A teljesítményszint meghaladása |
Pozitív eltérés a tervezett eredményhez képest, amivel az ügyfél mindig elégedett. |
| Az eredmény minőségparaméterei |
Forma, tartalom, mennyiség, idő, költségek. |
| Belső kontrollpont |
Mi magunk állapítjuk meg a folyamat azon a részeinél, ahol gondolkodási pontot érdemes alkalmaznunk, hogy megnézzük, még mindig jó irányba haladunk-e. |
| Belső szabályok |
A vezetői utasítások (amiket kötelező betartani), a receptúra (a szakmai hozzáértés) és a sztenderdek (azok az előírások, melyeket úgy végzünk, ahogy le vannak írva, vagy jobban). |
| Belső szállító |
A munkaszervezeten belüli folyamatgazda. |
| Belső ügyfél |
A munkaszervezeten belüli ügyfél. |
| Benchmark |
Az a külső mérce, amit el akarunk érni, ami jobb nálunk, ami húzóerő lehet. |
| Best practice |
Az a gyakorlat, ahogy valamilyen tevékenységet legjobb tudásunk szerint egy adott pillanatban űzni lehet. |
| Business flow |
Ütemezés, beosztás, ütemterv. |
| Cég/intézmény |
A sztenderdizálás rendszerének harmadik, legnagyobb egysége az értékteremtési oldalon. |
| Cogens szabályok |
Olyan, munkaszervezeten kívül született szabály, amely hat(hat) a munkaszervezet működésére, és ebben az esetben betartása kötelező, attól eltérni nem lehet. |
| Crosby ötösfogata |
A folyamatgazdának úgy kell az ügyfél érdekét szolgálnia, hogy összehangolja és egyszerre megfeleljen a külső szállítói, a belső szállítói, a folyamatvezetői, a külső sztenderdizátori és a külső társadalmi környezet elvárásainak. |
| Deduktív logika |
Magyarázó logika. Akkor használjuk, ha kérdeznek minket. |
| Diszpozitív szabály |
Olyan, munkaszervezetn kívül született szabály, amely hat(hat) a munkaszervezet működésére, azonban a betartása során a jobbítás és a jobb munkavégzés érdekében el lehet tőle térni. |
| Döntés |
Az emberi gondolkodási folyamat eredménye akkor, ha a folyamatgazda, azaz a gondolkodó személy döntésképességgel is rendelkezik. |
| Döntési képesség |
A jó döntés meghozatalának képessége, gondolkodási képesség. |
| Döntésképesség |
Cselekvőképességi kategória, azaz egy adott döntéshelyzethez tapadó cselekvőképesség kifejezése, tehát nem más, mint felhatalmazás. |
| Egyezőség ára |
Az a pénzben kifejezett érték, amennyibe a folyamat kerül, ha nincs benne hiba. |
| Egyezőség |
Amikor nincs eltérés a megállapodáshoz képest. |
| Egyszerűsített sztenderd |
Sztenderdizálási módszer, melyet akkor használunk, ha fontos a gyorsaság; vagy ha az, akinek készítjük, nem rendelkezik sztenderdizálási kompetenciákkal. |
| Elemzés |
A releváns információk értelmezése. |
| Ellenőrzés |
A cél és az eredmény utólagos összehasonlítása. |
| Ellenőrzési pont |
A cselekvést követő fixált gondolkodási pont. |
| Eltérés ára |
Az a pénzben kifejezett érték, amennyibe a hiba és annak következményei kerülnek. |
| Eltérés |
A teljesítményszinttől való eltérés jelentheti a teljesítményszint meghaladását (pozitív eltérés) és a hibát (negatív eltérés). |
| Emberek vezetése |
Szervezet vezetése. |
| Eredeti vezető |
Az a vezető, aki a tulajdonostól kapja felhatalmazását. |
| Eredmény |
Az output és az outputhoz vezető folyamat összessége. |
| Eredménysztenderd |
Sztenderdizálási módszer, melyet akkor használunk, ha a folyamat végén létrejövő eredményt akarjuk az utolsó szegletéig meghatározni. |
| Érték |
Az a fizikailag kézzel nem fogható output, ami a vevőnél keletkezik. |
| Értékteremtési főfolyamat |
Az a folyamat, melynek megtérülését önmagában mérjük. |
| Eszközök |
A folyamatvezetői inputok egyik fajtája. |
| Extenzív munkatárs |
Aki a káoszt kedveli, és aki számára a munkafolyamatok is csak addig érdekesek, amíg rendet nem tesz a káoszban. |
| Feladat |
Az értékteremtési rendszer legkisebb egysége. |
| Fixált ügyfél |
Aki a megbízást követően a folyamatban marad, tehát a teljesítés is neki szól. |
| Folyamatgazda |
A folyamat egyik szereplője, aki a folyamatot uralni akaró menedzser és a jó gazda szerepét akarja egyesíteni. Úgy vigyáz minden folyamatára, mint a sajátjára. |
| Folyamatmodell |
A folyamat megtervezését segítő modell. |
| Folyamatok vezetése |
A működés vezetése. |
| Folyamatszereplők |
Ügyfél, folyamatgazda, szállító. |
| Folyamatsztenderd |
Sztenderdizálási módszer. Esetében a kérdés már nemcsak az, hogy milyen egymás utáni vagy időrendi sorrendbe állítjuk a folyamatállomásokat, hanem az is, hogy milyen inputokat kapunk a folyamatunkhoz, mi lesz az output, amit létrehozunk, illetve, hogy mik az elvárások ezekkel szemben. |
| Folyamatterv |
A cselekvés alapsztenderdjében a folyamattervezési szakasz outputja.
|
| Folyamattervezés |
Tervezés akkor, amikor még nem vagyunk a végrehajtási szakaszban, tehát tervezni tudunk, előre tudunk gondolkodni. |
| Folyamattervezési szakasz |
A cselekvés alapsztenderdjében a második szakasz. |
| Folyamatvezetői input |
Kompetenciák és értékképességek, sztenderdek, eszközök, koncepció. |
| Folyamatvezető |
A folyamatvezetői inputok folyamatgazdája. |
| Forma |
Küllem, szolgáltatásnál annak helye. |
| Határozott időre szóló értékteremtő főfolyamat |
Projekt. |
| Horizontális kompetencia |
Amihez nemcsak egy vagy néhány embernek kell értenie a munkaszervezetben, hanem saját folyamatain belül mindenkinek. |
| Idő |
A legtöbb esetben határidőt vagy megvalósítási időszakot jelöl. |
| Időzítéssztenderd |
Sztenderdizálási módszer. Lényege, hogy a különböző mérőszámok közül az időt, az időtartamot tartja a legfontosabbnak. |
| Induktív logika |
Következtető logika. Akkor szoktuk használni, amikor belső gondolkodási folyamataink vannak. |
| Intenzív munkatárs |
Az, aki tudja, hogy ha már rend van körülötte, akkor azt fenn is kell tartania, illetve jobbá kell tennie a már létező rendszert. |
| Irány |
Stratégia. |
| Javaslat |
A gondolkodási folyamat eredménye akkor, ha a folyamatgazda, azaz a gondolkodó személy nem rendelkezik döntésképességgel. |
| Jó szállító |
Az a személy, aki pontosan meg tudja csinálni azt, amit az ügyfél tollba mond neki, amit az ügyfél elvár tőle. |
| Jobb szállító |
Az a személy, aki jobban tudja, mire van szüksége az ügyfélnek, mint ő maga. |
| Kérdés |
Információhiány. |
| Klasszikus input |
A szállítótól érkező input. |
| Kompetencia |
Amikor a folyamatgazda tudja, hogy mit és hogyan kell végrehajtania, és ezt önállóan tenni képes. |
| Kompetenciák és értékképességek |
Egyike a folyamatvezérlő inputoknak. |
| Komplex folyamatsztenderd |
Sztenderdizálási módszer, amire akkor van szükségünk, ha egy folyamaton belül a különböző folyamatállomásokat más-más folyamatgazda uralja. |
| Kompromisszum |
Olyan logikai rendszer outputja, amely az emberektől mindig az elfogadást várja el, soha nem az egyetértést. |
| Kompromisszumos rendszer |
Elfogadásra épülő rendszer. |
|
Koncepció
horizontális tárgya
|
Stratégia, rendszer vagy módszer. |
| Koncepció |
Szinonimája mind a stratégiának (irány), mind a rendszernek (rend), mind a módszernek (mód) úgy, hogy eközben e három fogalom nem szinonimája egymásnak. |
| Koncepció vertikális tárgya |
Fogalom/fogalmak, folyamat/folyamatok, személy/szervezet. |
| Konkurencia |
Az a piaci szereplő, akitől tanulhatunk, ha valamit jobban csinál. |
Konszenzuális
rendszer |
Egyetértésre épülő rendszer. |
| Konszenzus |
Olyan logikai rendszer outputja, amely az emberektől mindig az egyetértést várja el, soha nem az elfogadást. |
| Kontrollpont |
A cselekvést megelőző fixált gondolkodási pont. |
| Költségek |
Az egyezőség árának meghatározását jelenti. |
| Következtetés |
Mindig azzal az igével írjuk le, ami a gondolkodási folyamat eredménye, tehát döntést hozunk, javaslatot teszünk, vagy állítunk. |
| Külső kontrollpont |
Célja, hogy bevonja az ügyfelet az adott folyamatba. |
| Külső szabályok |
A munkaszervezetn kívül keletkezett, de rá (is) ható szabályok, amelyek lehetnek cogensek vagy diszpozitívak. |
| Külső szállító |
A munkaszervezeten kívüli folyamatgazda, akit a jog és a marketing beszállítónak hív. |
| Külső sztenderdizátor |
Jogszabályalkotó. |
| Külső ügyfél |
A munkaszervezeten kívüli ügyfél. |
| Magfolyamat |
Az a munkaszervezeten belüli folyamat, melyet a vevő indít el, hozzá érkezik, és amiért a vevő fizet, hacsak tudatosan le nem mondtunk a fizetségről. |
| Márka |
A vevő vásárlói folyamatának lerövidítése. |
| Megállapodás |
A cselekvés alapsztenderdjében a megállapodáskötési szakasz outputja. |
| Megállapodáskötés |
Az a pont, amikor biztosan tudjuk, mi az ügyfél elvárása, mi a teljesítményszint. |
| Megállapodáskötési szakasz |
A cselekvés alapsztenderdjében az első szakasz. |
| Megbízási kereszt |
A megállapodáskötési folyamat állandósítására szolgáló gondolkodási technika. |
| Mennyiség |
Az eredmény mennyiségi kifejeződése. |
| Mérés |
Az összes releváns információ összegyűjtése. |
| Minőség |
Az eredmény és a teljes hozzá vezető folyamat. Nem egyszerűen az eredményt akarjuk minőségivé tenni, hanem az ahhoz vezető teljes folyamatot. |
| Minőségsztenderd |
A sztenderdet választók körében abszolút, rögzített minőségszint. |
| Munkafolyamat |
A működési rendszerünk legkisebb egysége, a célt az eredménnyel, outputtal összekötő szakasz. |
| Munkakör |
Az egy folyamatgazda által uralt folyamatok összesége, egyszersmind a sztenderdizálás rendszerének második egysége a működési oldalon. |
| Munkamenetsztenderd |
Sztenderdizálási módszer, melyet akkor használunk, ha a folyamatállomások egymásutániságát, sorrendjét akarjuk rögzíteni. |
| Működési folyamatrendszer |
Egy munkaszervezetben a folyamatok egymáshoz való viszonyának rendszere, egyszersmind a sztenderdizálás rendszerének harmadik, legnagyobb egysége a működési oldalon. |
| Működési folyamattérkép |
Működési folyamatrendszer. |
| Műszerfal |
Azon releváns mérőszámok összessége, amelyek támogatnak minket gondolkodási folyamatainkban, hogy meg tudjuk ítélni, az egyezőségbe, a pozitív eltérésbe vagy a negatív eltérésbe tartunk-e. |
| Műszerfalsztenderd |
Sztenderdizálási módszer, a teljes mérési és elemzési rendszer meghatározása egy munkafolyamatban. |
| Negatív eltérés |
Hiba. |
| Nem fixált ügyfél |
Aki a megbízás után nem marad a folyamatban. |
| Nem reprezentáns szállító |
Aki helyettesíthatő a folyamatban. |
| Nem reprezentáns ügyfél |
Akit nem emlegetünk referenciaként. |
| Piramismodell |
Jellemzője, hogy gyorsan tolódnak lefele a cselekvési folyamatok, és tartanak felfele a gondolkodási folyamatok. |
| Pozitív eltérés |
A teljesítményszint meghaladása. |
| Projekció |
A vízió azon szelete, amelyet megvalósíthatóvá teszünk, és időben is definiáljuk. |
| Projekt |
Határozott időre szóló értékteremtő főfolyamat. |
| Reális helyzetelemzés |
A releváns információkat tartalmazza rendszerbe helyezve. |
| Rendszer |
A rend és az azt megteremteni képes eszközök összessége. |
| Reprezentáns szállító |
Aki nélkülözhetetlen az ügyfél számára. |
| Reprezentáns ügyfél |
Akit egy cég referenciaként, az ügyfelek ügyfeleként szokott emlegetni. |
| Robosztusság |
Kiegyensúlyozottság, kiszámíthatóság, megingathatatlanság, kibillenthetetlenség. |
| Stratégia |
Irány. |
| Szabályok |
A folyamatvezetői inputok egyik fajtája. |
| Szabvány |
Olyan sztenderd, amely fizikailag kézzelfogható outputot rögzít. |
| Szállító |
A folyamat egyik szereplője. |
| Származtatott vezető |
Az a vezető, aki egy eredeti vezetőtől kapja felhatalmazását. |
| Szervezet |
Közösség, együtt dolgozó emberek. |
| Sztenderd |
Az a belső szabály, amit vagy úgy kell csinálni, ahogy leírták, vagy jobban. A sztenderd a belső szabályok azon típusa, amely rögzít egy teljesítményszintet, de ebben megengedi a pozitív eltérést. |
| Sztenderdizálás |
A jobbítás állandósítása, a robosztussá tehető folyamatok állandósítása. |
| Tanulság |
Olyan következtetés, amelyben már benne van a szubjektum is. |
| Tartalom |
Az eredmény funkcionalitását jelzi. |
| Technika |
Egy már készséggé tett módszer. |
| Teljes sztenderd |
Sztenderdizálási módszer, mely egy eredmény-, egy folyamat- és egy műszerfalsztenderdből áll össze. |
| Teljesítményszint |
Az a szint, amiben szeretnénk megállapodni, amit a megbízási kereszt rögzít. |
| Teljesítménysztenderd |
Sztenderdizálási módszer, mely egy eredmény- és egy folyamatsztenderdből áll össze. |
| Termék1 |
A sztenderdizálás rendszerének legkisebb egysége az értékteremtési oldalon; amiben az érték az ügyfelünk, illetve a vevőnk számára minden esetben testet ölt. Lehet immateriális (nem kézzelfogható) és materiális (kézzelfogható), azaz szolgáltatás és áru. |
| Termék2 |
Az, amiért a külső ügyfelek közvetlenül vagy közvetetten fizetnek. |
| Terv szerinti végrehajtás |
A cselekvés alapsztenderdjében a harmadik szakasz. |
| Terv |
A sztenderdek azon típusa, amely ugyan egyszeri, kitüntetett esetre, de hosszabb távra születik, és amit az eltérés árának magas kockázata miatt sztenderdizálunk. |
| Tervezés |
arról szól, hogyan tervezünk meg egy teljes cselekvéssort az első inputtól az utolsó outputig. |
| Transzparencia |
Átláthatóság, áttekinthetőség; valami, ami a rendbe akar tartani. |
| Tulajdonosi inputok |
Vízió, misszió, érték, tőke, eredeti vezető kiválasztása. |
| Tűréshatás |
A teljesítményszinttől való olyan eltérés, amelyet az ügyfél még elfogad.
|
| Utasítás |
| Olyan belső szabály, amelytől nem lehet eltérni. |
|
| Ügyfél |
A folyamat egyik szereplője. |
| Ügyfelek horizontális céljai |
Transzparencia, sztenderdizálás: Mit – Rendszer, sztenderdizálás: Hogyan – Stratégia, önálló megvalósítás (módszer). |
| Üzlet (értékteremtés, projekt) |
A sztenderdizálás rendszerének második egysége az értékteremtési oldalon. |
Vertikális
kompetencia |
Olyan kompetencia, amihez kifejezetten csak egy vagy néhány embernek kell értenie a munkaszervezetben. |
| Vezető |
Aki meghatározza a folyamatok rendjét, hogy azok képesek legyenek a vevőelégedettségnek megfelelően működni. |
| Vízió |
Az ötlet és az általa megnyitott jövőkép. |